Szépirodalmi Folyóirat
"Szépszó és Értelem"
2014. január 20.
XIII. évfolyam 1. szám.
KÖNYVAJÁNLÓ
Tartalom
A MEK-ről letőlthető
művek

Ajánlott Honlapok
Munkatársaink Honlapjai
Naplók, jegyzetek.
(blog)
                     TÉL

Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hogy melegednének az emberek.

Ráhányni mindent, ami antik, ócska,
Csorbát, töröttet s ami új, meg ép,
Gyermekjátékot, - ó, boldog fogócska! -
S rászórni szórva mindent, ami szép.

Dalolna forró láng az égig róla
S kezén fogná mindenki földiét.

Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hisz zúzmarás a város, a berek...
Fagyos kamrák kilincsét fölszaggatni
És rakni, adjon sok-sok meleget.

Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni,
Hogy fölengednének az emberek!

...a remény hal meg utoljára!
             A menekülő vers

A vers vagyok: riadt vers, vériszony
s perzselt világok fáklyafénye bennem.
Halálra szánva meg nem halhatok:
a  torzulásból  messze kell üzennem.

Ciklon-szelekben sír a föld. Riadt
jövendölők a bíbor naplementek.
A gálya kész  s ha zúg  az új özön,
én minden szépet önmagamba mentek.

Tudom, hogy csúcsig loccsan majd az ár.
De pusztulások hörgő éjszakáján,
tornyos vizekbe fúlt  hegyek felett
megmentett kinccsel fog lebegni gályám.

S mikor kifúlva lüktet már a vész
s nagy, villámló Kéz  végigsújt az áron:
egy fényes sziklán gályám  földet ér
s a Napnak  minden szépségem kitárom.

Németh Ferenc: Tél II.
l
Szerkesztő, próza: Kaskötő István
Szerkesztő, versek: Kamarás Klára

Íráshalmazt zokszóval sűrűn teleírva
kap fel könnyeden, vág földhöz újra
ez a tomboló időorkán, s úgy mossa el,
mint játék-papírhajót a háborgó tenger.

Hová leszel ma-holnap kisember?
Ráncos arcok izzadtságcseppje csordul;
Kordon közé zárt falatnyi léttér a jövő,
villámlik, dörög, kenetlen csikordul
minden ajtó, ami felé terel a cselszövő
ígéret, minden szándék új tiltásra lel.

Túlfejlett, kihalásra ítélt óriásmamut
a világ, a jólét lejárt füstködben illan el,
ki tudja, a hatalmak tűzszekere mire jut?
Kész csoda kisember, hogy még létezel.
Koosán Ildikó
Felkiáltójel
Azt mondod, nincs, mit tenni,
ez valami titkos átok?
Tévedés. Ti egymást gyilkoljátok.

Nem kellenek ósdi kifogások!
Nem kell egyéb, csak józan értelem,
s a végtelen univerzumra úgy tekinteni,
mint egy isteni adományra, egy ritka szép tájra,
hol még drága, becses, máshoz nem fogható az élet.

De ne csak a vagyonodat féltsed!
Óvd a parti ösvényt, az ércgyomrú hegyet,
a vadvirágot, mit a mező elébed tereget,
a csobogó patakot, a hömpölygő folyót,
a szikrázó jéghegyet – az egyre olvadót -,
az esőerdő fáit, a tenger kék szemét,
a vízesés fodrait, tiszta, szép neszét,
a madarak trilláját, a surranó vadat,
a virágkelyhek mélyén megbúvó bogarat,
a termőföld rögét, mely bölcsője a magnak,
az emberek hitét, kik néked aratnak,
a múltunk nyomát őrző nótáink dallamát,
a rovásírást, szobrot, színpompás mandalát,
a tavaszi lankákon parázsló pipacsot,
a nyár hűs kútjait (legyen, mit igyatok),
az őszi kertek fáin tobzódó ízeket,
a tél tisztaságát, patyolatszíneket!

Óvd, hisz a sajátodat félted,
mert vétek, mit az ember önmaga ellen elkövet!
Egy gomb megnyomása, egy löveg, vagy rakéta…
s a gyarló ember nem más, mint önmaga martaléka.

(2012. június 19.)


Mentovics Éva
A sajátodat félted…

Tudja, szomszédasszony,
magának elmondom…
aggódom mostanában
azért a gyerekért!
Füstös klubokba jár,
hajnalban jön haza,
olyan fáradt sokszor,
hogy enni se kér!
Mondja, szomszédasszony,
hát most mit csináljak,
huszonhat éves már,
az istenért!
Lehetne családja,
s ha beállna a gyárba…
mondják, most egészen
szép a heti bér…
Tudja, szomszédasszony,
magának elmondom…
aggódom nagyon
azért a gyerekért!


Kajuk Gyula
Az anya
Vártam, hogy jöjj, de tél lett újra,
most zárat babrálsz a bicikliden
a járda fagyos kövéig lebújva.

Hullott levélen kacér a dér.
Tolod mellettem az ócska bringát,
szemed a szemembe ridegen suhint át.

A fény a dermedt légen épp csak áthatol.
Veszek valami buktát a sarki péknél,
te csak menj, majd összefutunk valahol,
ha lesz még, hogy nem görnyedsz előlem hétrét.

Lehoczki Károly
Vártam, hogy jöjj
Füstszínű ízek kavalkádja,
a bárpultnál
túlsminkelt szavak
bekebeleznek.
Majd csend
ül mellém, szerényen
meghúzódunk
egy sötét sarokban árván
„Jó volna egy barát — mondja —
vagy legalább az embereket
embernek látni újra!”
És elfeledett roncs lesz
az utolsó, zátonyra futott
gondolat.
Lelkek mélyén —
megannyi koszos kéznyom
kiált a mindent eltörlő
felmosórongy-feledésért:
„Még egy decit, főnök!”
„Háromezer nyolcszáz” —
monoton hang szól,
nyújtja fekete körmű ujjait,
és orrom facsarja
a fertőtlenítő,
mit az előbb a lefolyóba
öntött.
Nem nézünk fel,
saját arcunk nézne vissza,
meg amúgy is
mindenki ugyanolyan
magányos.

Ady Ágota
Inda
Nem is tudom, még mennyi minden kéne.
még székem sincs, hogy leültesselek,
és asztalom, hogy terítsek neked,
és apró lámpám sincs, hogy sárga fénye

beburkoljon doromboló ködébe.
És szavam sincs, hogy vigasztaljalak,
ha bánat bánt, ha magával ragad
kóbor szerelmünk megtört fényű képe,

ha vaskarjába zár egy gondolat.
És csókom sincs, hogy adhassak sokat,
mely ne a voltba vinne s nincs lakat

és nincs erőm, hogy leláncoljalak
a pillanathoz, mely örök s szabad.
Még szobám sincs, hogy behívhassalak.

1964

Kántor Zoltán
Albérletben
Már kora gyermekkoromban féltem         
a nőktől - félek most is, nem tagadom...
Magamat mindig másokhoz mértem,         

úgy láttam, mindenben alulmaradok,     
mert  a Mindenséget sem ismertem,      
mely tán hét-nyolc évtizednyi bennem    
és bennük, hittem: sose tapasztalok.   

S jött Lilla, sorsom magához ragadva    
táncol agyamon kérdéseinek              
rózsaszín elefántlépteivel,             
mint az a lány, ki párjához szaladva:   

"Do You Love Me?" - kérdezte az utcán.  
Nők. Bölcsek. Mind mindig tudni akarja, 
legyen bár tanár, tudós vagy munkás.     

Sárközi László
Nőkröl…
Őszi idő volt. Olyan szép, napos őszi idő. Vasutas rokonainkhoz vittek el szüleim, öcsémmel, úgy egy hét időre vakációzni. Már nem tudom, hogy iskolai időben ez hogyan történhetett meg, csak arra emlékszem, hogy a háborút nem rég fejezték be. Örültünk ennek a váratlan vakációnak. Valószínű az lehetett az oka, hogy apám meg anyám a hosszantartó feszültségek miatt, amely a háborús időszakot jellemezték, ő maguk is egy kis kettesben eltöltendő csendre vágytak Én akkor tíz egynéhány éves lehettem. A rokonom, ahol a hetet töltöttük, már, mint Sanyi bácsi, vasutas volt, ment másnaponként huszonnégy órás szolgálatba, mert a vasút ezt megkövetelte. Háború ide, háború oda, a vonatok mindig mentek. Szünet nem volt ez idő alatt, csupán a vonatok minősége különbözött. Sok volt köztük a katonai szerelvény.
                                                                          tovább>>>
Kő-Szabó Imre
Két biztos rend
l
....
Németh Ferenc
festőművész
Következő oldal>>>
1. oldal
l
l
2. oldal
Balogh Örse: Csörögefánk
Bányai Tamás: ZéZé meséli
Baranyi Ferenc: Konszolidáció
Bárdos László: Téli megbékülés
Bittner János: Tibeti dal
Bodó Csiba Gizella: Kereső
G. Ferenczy Hanna: Január
Kamarás Klára: Apró
Karaffa Gyula: Ebben a versben
Németh Tibor: Didergő
Ódor György: Világos?
Rada Gyula: Jelen-ének
Simonyi Imre: Cselédlányok 
Vadász János: Koldus
3. oldal
l
Albert Lőrincz Márton:
Juhász Ferenchez
Debreczeny György: halak a földön
Fetykó Judit: Tél
Hoitsy Horváth Edit: Tájkép
Köves József:
A harmadik, a harmadik
Lelkes Miklós: Idősíkok
Nógrádi Gábor: P. Józsefné
Péter Erika: Eltékozolt lapok
Pethes Mária: az élet küszöbén
Pethő Gábor: Elvágyódsz. El.
Prágai Noémi: Haj
Ricza István:
Gondolatok esti séta alatt
T. Ágoston László: Lakógyűlés
Váradi József: Tolvajoló köfötö
Végh Sándor: Életek
Verasztó Antal:
Az elveszett sárkány nyomában
Vihar Judit: haikui
4. oldal
l
l
Szepes Erika:
A költő, akit csak
jelenéseiből ismertünk
5. oldal
Nagy Lajos:
novellák
Johan Helmich Roman
Hegedű verseny.
Allegro
Nils-Eric Sparf hegedű
Orfeus Chamber Orchestra